MUS-E a Művészetek Palotájában


A Művészetek Palotája közönsége rendszeresen találkozhat a MUS-E programmal és tevékenységével, ami lehetőséget nyújt arra, hogy szélesebb körben megmutassuk, hogyan dolgoznak a MUS-E művészei. A MÜPÁval való közös együttműködésünk célja, hogy a foglalkozásokat vezető művészek a közös játékos, kreatív zenei-művészeti tevékenységeken keresztül érzékenyítsék a részt vevő gyerekeket a külső világ különféle jelenségeinek befogadására, értelmezésére és továbbgondolására. A Művészetek Palotája közvetítő szerepet vállalt abban is, hogy a programot és foglalkozásait eljuttassa más iskolákba.

A MÜPA, a MUS-E programhoz hasonlóan feladatának, hitvallásának tekinti a művészetek közvetítését olyan társadalmi körökbe, ahol a szociális és kulturális deficitek leküzdése miatt erre szükség van. Az ország első számú kulturális intézményének ez irányú törekvése és más szervezetekkel való összefogása példaértékű.

A programban résztvevő hivatásos művészek különböző művészeti ágak -színház, képzőművészet, tánc-, képviselői. A MUS-E foglalkozásokon vezetésükkel e művészeti ágak találkoznak zenéhez kapcsolódó kreatív tevékenységben. A programon kisiskolás korú gyerekek vehetnek részt szüleikkel. Bár ebben az évben sajnos elmaradnak a kistermes programok, a több éves együttműködésünk tovább folytatódik és nagyon várjuk, hogy visszatérhessünk a hétvégi családi foglalkozásokhoz.

 

müpa1

 

MUS-E Magyarország

„Az élet egy művészet
és minden pillanatának
alkotó pillanatnak kell lennie.”

- Yehudi Menuhin

Kapcsolat

MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület

1147 Budapest, Fűrész utca 55/A

+36 70 2519739

Adószám: 18173280-1-42

info@mus-e.hu

 
Kövessen minket!