UCREATE kurzushét és kick-off tréning
Közös évindító programunk Máriahalmon az új tagokkal bővült MUS-E csapattal
Szeptember első hétvégéjén tartottuk idei évindító tréningünket, melynek ismét a máriahalmi biofalu VendégHáza adott otthont. Ez a csodás helyszín az oda már napokkal hamarabb érkező, a "UCREATE" nemzetközi projektünkben képződő fiatal művészpalántákat és Egyesületünk új tagját is elvarázsolta.
De nemcsak a hely és az étkezés volt különleges: nagy örömünkre számos izgalmas workshoppon vehettünk részt az új művészekkel bővült MUS-E csapattal.
Új “UCREATE” projektünk (melyről részletesebben itt olvashattok) keretében 8 fiatal művész csatlakozott idén a MUS-E programhoz. A UCREATE első mérföldköve volt a szeptember 1-6 között megtartott felkészítő tréning a projektben résztvevő fiatal kisebbségi művészek számára. Tapasztaltabb MUS-E művészeink saját művészeti ágaikat képviselve változatos workshopokkal, MUS-E foglalkozásokkal, játékokkal készültek, melynek köszönhetően egy hihetetlenül izgalmas, intenzív és inspiráló hetet élhettünk át együtt.
Kurzushetünk első napja Egyesületünk elnöke, Tímár Andor bevezetőjével indult, ahol a MUS-E program alapgondolatairól beszéltünk, majd jégtörő játékok, ritmusos foglalkozások révén ismerkedtünk egymással. Délután Bognár Anna drámainstruktor workshopján folytattuk a kapcsolódást ahol illusztrációs kártyák, fotók segítségével beszéltünk magunkról, érzelmeinkről, majd kiscsoportokban kidolgozott jelenetekkel zártuk a foglalkozást.
A második nap Jobbágy Detti koreográfussal, képzőművésszel indult. Detti MUS-E workshopja ötvözte a mozgásos, nyelvi játékok és a rajzos foglalkozásokat. Vele elsajátítottuk a dió-mák-só ügyességi játékot és portrékat készítettünk önmagunkról, egymásról. Őt követte Guessous Mesi énekes, dalszerző, akivel bensőséges körben beszélgettünk, énekeltünk.
Aznap délután egy másik workshopban is részt vehettünk, Hochrein Judit zenész két összetett MUS-E foglalkozással is készült nekünk (egyiket a kicsiknek szánva, másikat idősebb gyerekeknek) melyek a vacsora és az étkezési hagyományok köré épített fel: energizáló, dallamos-ritmusos játékok, kreatív és humoros nyelvfejlesztő foglalkozások sok-sok zenével és énekkel.
Péntek reggel Gulyás Anna énekes, mesemondó és Balogh Guszti zenész várt bennünket egy interaktív mesemondó workshoppal, ahol a cigányság eredettörténetét jelenítettük meg közösen. Az előadást Guszti gazdagította zenével, énekkel, és mi magunk résztvevők játszhattuk el a mese különböző szereplőit. Ezt követően Guszti vezetésével ismerkedhettünk az autentikus cigányzenével és annak főbb elemeivel - tapsolás, szájbőgőzés - és hangszereivel - ceglédi kanna, kanál.
A már teljes MUS-E csapattal kibővült Kick-off hétvégénket Ágoston Béla és Keönch László Farkas péntek esti lendületes koncertje indította útjára. A közös zenélés, tánc és spontán masszázs-kör adta meg a lehetőséget a kapcsolódáshoz, egymásra hangolódáshoz.
Szombat délelőtt vendégként fogadhattuk Bányai Sándort a "Kalandok és Álmok" pedagógusokat képző Szakmai Műhelyből, aki pörgős, határozott vezetésű élménypedagógiai alkalmat tartott számunkra. A már ismert elemekhez eme új kalandok által tanulságokat fűztünk; immár arról beszélhettünk, hogyan lehet foglalkozásunk e jó példát követve a legjobbnál is jobb.
Délután Nagy Kata filmrendező, vágó alkoholfüggő szülők gyerekeiről szóló filmjén érezhettünk mélyen egyet - együtt. Az utána következő, e gyermekeknek tartandó foglalkozás bemutatása által mi is saját erőforrásainkkal s önmagunkhoz való kapcsolódásra lehettünk meghívva.
Hivatásunkhoz is alapvető jelentőségű az önismeret - e workshopot mesehősökről ihletett önismereti teszt és az egyes hősökhöz tartozó leírások olvasása zárta. Megélhettük, hogy - akár - gyermekkori sebeinken keresztül, azokon felülkerekedve művészekké, s itt most kicsit Mauglivá, Supermanné vagy éppen Robin Hoodakká válhattunk ☺
A vacsora után Guessous Mesi Átváltozás c. albumának két klipjét csodálhattuk meg, melyek ihletői és szereplői az általa tanított gyerekek voltak.
Este Hegedűs-Bite Beáta biblioterápiás foglalkozásán vehettünk részt, amelyen Erdős Virág: Ma c. versén keresztül kapcsolódtunk egymáshoz, s amely igazi távlatokat, mélységeket nyitott meg bennünk.
Az est éjszakába nyúló igaz-hamis, hahotás, romantikus vagy épp kalandos történeteink megosztásával folytatódott, mellyel egymásra hangolódásunk újféle irányt kapott.
Vasárnap Scholz Kriszti művészetterapeuta, színház facilitátor vezetésével egy táncterápiás alkalmon vehettünk részt, mely során fizikai érintéseken keresztül lelki (meg)érintődésekbe is eljuthattunk.
Reggelente Nyári-Nagy Ibolya zsonglőr és jógatanár által vezetett közös jógával ébredeztünk, töltekeztünk energiával.
A hétvégét a – világjárvány okozta bizonytalanságok ellenére - az előttünk álló tanév átbeszélése zárta, a négy jelenleg futó nemzetközi projekt és itthoni programjaink bemutatásával.
A tréning nemcsak testünknek-lelkünknek nyújtott bőséges táplálékot, de úgy érezzük, hogy az idei tanévre tervezett közös találkozásaink is új lendületet kaptak általa.
Minden jog fenntartva © 2000-2023 - MUS-E Magyarország