Támogasd programunkat adód 1%-val! Részletek

Belgiumi Színkavalkád


Genti EducArte találkozós élmények

Hírek

2023 május 10-én Boldizsár Edittel megérkeztünk Gentbe, Belgium kulturálisan sokszínű és mesés építészetű városába, hogy részt vegyünk a MUS-E egyik két napos nemzetközi találkozóján, melynek témája az európai identitás volt. Nem sokkal az érkezésünk után már megtelve éreztük magunkat azzal a sok barátságos és meleg mosollyal, amellyel a genti lakosok fogadtak minket az utcákon járva-kelve, illetve legfőképpen bicikli hátán robogva, hiszen a városban rendkívül ritka, hogy valaki autóval közlekedjen. Délután érkeztünk, s mivel a programok csak másnap reggel kezdődtek, ezért az estét felfedezésre szántuk. Szembetűnő volt a sok outlet és vintage kisüzlet, ami igazán környezettudatosságra vall. Sétáltunk a kanálisok mentén, így saját szemünkkel fedezhettük fel, miért is hívják ezt a várost “Észak Velencéjének”. A város elnevezése is utal a sok folyóvízre, hiszen a legtöbb történész szerint a Gent elnevezés a régi kelta Ganda elnevezésből ered, melynek jelentése torkolat, összefolyás.

Másnap reggel a programok a ‘de Krook’-ban, vagyis a helyi könyvtár és médiacenterben zajlottak, melynek épülete már kívülről is megdöbbentő építészeti remeknek tűnt, azonban beérve tapasztaltuk meg igazán, milyen modern is ez az intézmény. A könyvgyűjteményben figyelembe veszik azt is, hogy bár a város maga körülbelül 260.000 főt számlál lakosság gyanánt, mégis 150 (igen, megdöbbentő szerintem is!) különböző nemzetiség található benne, ezért nyelvek szempontjából is sokszínű a választék. A hatalmas épület felfedezése is időigényes volt, ellenben semmiképpen sem unalmas. Felfedeztük az automata könyvvisszahelyező rendszert, az egyetemi kutatásokra fenntartott kísérleti termeket, illetve volt alkalmunk megtekinteni egy 3D-s audio és egyben vizuális kísérletet is.

Felfedező utunk végeztével körbeültünk az összes résztvevővel együtt (mi Magyarországról, de érkeztek még művészek Olaszországból, Spanyolországból, Portugáliából és természetesen Belgiumból is) a Krook egyik konferencia termében. Képeken keresztül mutattuk be egymásnak, hogyan is valósul meg a program a saját országunkban a tanév keretein belül.

Az ebéd után már érkezett is hozzánk két helyi osztály, két workshopon is részt tudtunk venni. Az első foglalkozáson, melyet egy belga és egy olasz művész együttesen tartott, a betűkből alkottunk varázslatos lényeket. Majd pedig az osztállyal együtt át is mentünk egy másik terembe, ahol két belga művész segítségével varázsoltuk át a teret, szőttük be színes fonalakkal, majd pedig a gyerekekkel együtt gondolkodtunk asszociációkról a színes fonál-szövődmények láttán.

Az élménydús nap végén idegenvezetést kaptunk a Gentben, felfedeztük a belváros mesés építészetét és meglátogattuk a várat is. Városi körtúránkat egy közös vacsorával fejeztük be, ami kiváló alkalom volt arra, hogy a különböző ország MUS-E művészei közelebb kerülhessenek egymáshoz.

Másnap reggel a találkozó helyszíne egy helyi iskola volt, ahol alkalmunk volt nekünk is workshopot tartani 10-12 éves gyermekek számára az európai identitás témakörében. A foglalkozásunk címe “Színkavalkád” volt, melyet Edittel közösen vezettünk. Egy vizuális művészeti, illetve dráma elemekkel gazdagított szerepjátékban vehettek részt a gyermekek, melyben megalapítottuk közös városunkat. Első lépésként a jó öreg halandzsa alapjaira bízva magunkat megalkottunk egy saját közös nyelvet. Majd a gyerekek két csoportra bontva lehettek piaci kofák, vagy vevők. A piacon színes fóliákat lehetett értékesíteni és venni, ezek a fóliák minden gyermek számára mást és mást szimbolizáltak. Miután mindenkinek saját fóliája lett, a diákok felfedezték a környezetüket és egymást a színes fóliákon keresztül, illetve a fóliák keresztezéséből csodálatos új színek is születtek. Az új színekhez érzelmeket társítottunk, így lett például a rózsaszín a boldogság színe, a barna pedig az álmosságé. A foglalkozás végén az összes eszközből, amelyet használtunk az óra során, elkészítettük a közös vizuális alkotásunkat, mellyel új, képzeletbeli városunk főterét ékesítettük, amit távozásunkkor képzeletbeli tárgyakkal ajándékoztunk meg.

Bár a foglalkozások párhuzamosan folytak, hogy minden művész átadhassa a maga művészi játék-kincstárát az iskola diákjainak, szerencsére sikerült részt vennem a portugál művészek workshopján is, ahol a világ minden tájára jellemző hangszerek sokszínűségéből hoztunk össze közösen egy zenét, melybe mindenki beleadta a saját egyéni szólamát.

A két nap élményáradat volt számomra, örömmel tanultam külföldi művészektől, ezentúl nem mindennapi élmény volt látni a kulturálisan sokszínű osztályokat (egy osztályon belül a gyermekek nagy részének mind más az anyanyelve) és a példaértékű elfogadást, amelyet a diákok tanúsítanak saját társaik irányába. Ugyanis hiszek abban, hogy mi, a felnőtt-gyerekek legalább annyit tanulhatunk az ifjabb-gyerekektől, mint ők tőlünk.

 

Ágh Barbara bejegyzése

 

MUS-E Magyarország

„Az élet egy művészet
és minden pillanatának
alkotó pillanatnak kell lennie.”

- Yehudi Menuhin

Kapcsolat

MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület

1147 Budapest, Fűrész utca 55/A

+36 70 2519739

info@mus-e.hu

 
Kövessen minket!