Takács-Nagy Jázmin


Népzenetanár, népi énekes, népzenész előadóművész

Takács-Nagy Jázmin zenei tanulmányait Mohácson kezdte klasszikus ütőtanszakon, majd a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium magánének szakán tanult. Gyerekkora óta néptáncol, majd idővel a szakmaipályája középpontjába is a népzenét helyezte, így középiskolai tanulmányait a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium, és Zeneművészeti Szakgimnázium népi ének- citera szakán fejezte be. Jelenleg negyed éves hallgató a Zeneakadémia népi ének- citera, koboz, tekerőlant szakán. A Hopsza banda és a pécsi Zengő együttes tagja, ezenkívül számos zenei formáció zenésze, táncosa. Egyetemi tanulmányai mellett óraadó népzenetanárként dolgozik, népzenei táborokat szervez. A népzene, néptánc komplexitásából, zenei nyelvezetéből, mindenkori aktualitásából merítkezik. Fontos számára az autentikus népzenei keretek feloldása, újragondolása, majd a mindennapokba visszaépítése.

Szeretnék a gyerekek körül lévő védőburok lenni, melyben szabadon növekedhetnek, és megtalálhatják az önmaguk építse felé vezető utat. A népzene, és népdal funkcióját felhasználva személyes érzéseink, pillanatnyi létünk kifejezését, átélését, akár megváltoztatását tapasztalhatjuk meg a művészeti tevékenységeinken keresztül, mely mindig változó állandóság. Mindig kéznél lévő batyut szeretnék a gyerekek kezébe adni, melyet életük bármely szakaszában elő tudnak venni. Szeretem elképzelni, hogy csatorna vagyok, melyen átfolyik az eső víz. Kéz vagyok, mely nem korlátoz, csak lehetőségeket mutat.

 

MUS-E Magyarország

„Az élet egy művészet
és minden pillanatának
alkotó pillanatnak kell lennie.”

- Yehudi Menuhin

Kapcsolat

MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület

1147 Budapest, Fűrész utca 55/A

+36 20 4343856

info@mus-e.hu

 
Kövessen minket!