MŰVÉSZEK

Schaller István

schaller istvanSchaller István 1997 és 2002 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán tanul, mestere Nagy Gábor. Az egyetem hallgatójaként 1998-ban és 1999-ben Székely Bertalan ösztöndíjas, 2000-ben pedig elnyeri a Köztársasági ösztöndíjat. 2002-ben megszerzi a diplomát. Már a tanulás évei alatt is számos egyéni és csoportos kiállításon vesz részt. 1998 és 2000 között Csongrádban több csoportos kiállításon vesz részt (Tiszai Galéria, Városi Galéria, Csongrádi Művésztelep). 2001-ben eljut Belgiumba, ahol a "Hongaarse Literatuur Sint Jorispand Centrum Antwerpen"-ben bemutatja munkáit. Csoportos kiállítás keretében Budapesten 2002-ben "Strand" címmel a GaG galéria, majd "Egy nyári mosoly" címmel a Huba Galéria mutatja be képeit. 1998 és 2006 között egyéni kiállításokat tart a Támasz Pont Galériában, 2007-ben pedig a MOM Parkban. 2008-ban a Huba Galéria ismét bemutatja munkáit immár egyéni kiállítás keretében.

"MUS-E tevékenységem szorosan kapcsolódik saját művészi elképzeléseimhez, alkotói módszereimhez. Azt a világot, mely minket körülvesz, mindenkit külön-külön, hogyan fejezhetem ki a maga terével, érzelemgazdagságával úgy, hogy a lehető legapróbb részletességgel és a lehető legegyszerűbb módon fordítom le a vizualitás nyelvére? A gyerekekkel érzelmekről beszélni, azokat rajzban kifejezni magától értetődő, természetes dolog."