MŰVÉSZEK

Tímár Andor

timar andorTímár Andor színművész, rendező, művészeti menedzser. 1994-ben végzett a Színművészeti Főiskolán színész szakon, 1993-tól a Katona József Színház tagja. 1996 és 1997 között Wasinghtonban a "Cultural Exchange Foundation" művészeti alapítvány munkatársa. 1998-2001-ig Olaszországban folytatja tanulmányait, ahol rendezést és művészeti menedzsmentet tanul a római Teatro di Roma-ban, majd a milánói Piccolo Teatro-ban, végül a Paolo Grassi Színművészeti Főiskolán. 1999-től aktívan foglalkozik rendezvény- és eseményszervezéssel, és azóta is számos nemzetközi és hazai projektben vesz részt. 2000-ben produkciós vezetője az omani Al-Falaij Castle Theatre szabadtéri színház nyitógálájának.

1995-től vesz részt a MUS-E programban. A gyermeknek zenét, videót, drámát tanít és teátrális készségeket fejleszt.

"Ha ráismersz magadban a jóságos gyermekre, vagy akár a gézengúzra, vagy a gonosz kis manóra, akkor könnyebb meglátnod és megértened mások hasonló jellemvonásait is. Így pedig könnyebben járunk azon az úton, ahol megszólítjuk, elfogadjuk egymást, és miközben képviseljük saját gondolatainkat és belső valóságunkat, teret adunk a másiknak és megkeressük, hogy mi dolgunk van egymással, mit tehetünk együtt ebben az életben."