MŰVÉSZEK

Király Mónika

kiraly monikaKirály Mónika 1995-ben szerezte meg a fazekas szakoktatói oklevelet, de az agyagművességen kívül a képzőművészet több ágába is belekóstolt. Alkotó emberként figyelt fel arra, hogy az alkotás bármelyik formájának gyakorlása során belső erők, érzések, gondolatok születnek és alakulnak, melyek kölcsönhatást közvetítenek az alkotás tárgya és az alkotó között. 1999-ben jelentkezett az ELTE pszichológia szakára, ahol 2004-ben végzett. Pszichológusként kezdettől fogva a lélek szimbolikus képi nyelvén megnyilvánuló alkotó tevékenységeket felhasználva dolgozik és a képzőművészeti tevékenységeket is alkalmazza munkájában.

"Arra törekszem, hogy minél több gyermek és felnőtt tapasztalhassa meg, hogy az alkotás nem kézügyesség, technika, vagy tehetség kérdése, hanem eredendő természetünkből fakadó játék, mely képes feléleszteni teremtő varázserőnket. Az alkotás örömét felélesztve belső képi világunkat is megismerhetjük, ahonnan sok erőt meríthetünk. Az alkotási folyamat a belső harmóniához vezető út lehet, és ezt az utat szeretném a gyerekeknek megmutatni az óráimon."