MŰVÉSZEK

Hochrein Judit

hochrein judit2003-ban végeztem a Pécsi Tudományegyetem néprajz-humán szervező szakán. 1998-tól a Hétrét zenekar (világzene) furulyása, vokalistája vagyok, majd 2004-től a Kis-Hétrét zenekar tagjaként gyermekkoncerteket játszok (furulyák, ének, harmonika). 2009-ben elvégeztem a „Ringató” Országos Kisgyermekkori Zenei Nevelési Program módszertani tanfolyamát, és máig Ringató foglalkozásvezetőként dolgozom Zalaegerszegen.

Emellett a Mosolygó Kórház Alapítvány zalaegerszegi koordinátora vagyok, a Zala Megyei Kórház Gyermekosztályán rendszeresen látogatom a beteg gyermekeket, és megpróbálom őket zenével (közös éneklés, hangszerek bemutatása) kizökkenteni a kórházi mindennapokból.

Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert a hét szinte minden napján tartok valamilyen zenés foglalkozást: Ringató, óvodai népi játék-zene és a MUS-E programnak köszönhetően most már általános iskolásokkal is játszhatok. 2013 októberétől járok a zalaegerszegi Landorhegyi Általános Iskola két osztályába. Zenészként és a népi játékok szerelmeseként és tanítójaként csatlakoztam a programhoz.

Foglalkozásaimon az élményszerzés, a közös játék örömének átélése az elsődleges célom. A gyermekeket szeretném minél több zenei ingerrel körülvenni: népi gyermekjátékokkal, sok-sok énekléssel, zenei játékokkal, hangszerekkel. Hiszem, hogy találkozásaink többek között segítik az osztályközösség építését, a gátlások felszabadítását, az önbizalom növelését, az önkifejezést, és így a gyermekek talán könnyebben rátalálnak arra az útra, mely egy harmonikus személyiség kialakulásához vezethet.