SAJTÓKÖZLEMÉNY

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egy különleges színházi kulissza-járásra invitálta a multikulturális művészeti programban résztvevő közel 50 gyerkőcöt. Ez alkalommal a kisiskolásoknak lehetőségük nyílt bepillantani egy színházi próbára, bekukkanthattak a kulisszák mögé, felpróbálhatták a jelmezeket, kipróbálhatták a kellékeket és eltölthettek egy kis időt a színház varázslatos világában. A kisdiákok színházi vezetője Ecsedi Erzsébet, a színház tagja és a MUS-E program művésze volt.

A Landorhegyi Általános Iskolában 2010. óta működő nemzetközi MUS-E program egy művészeti-nevelési program, amelynek egyik sajátossága, hogy a gyerekek művészeti foglalkozásokkal és művészekkel rendszeresen, órarendszerűen találkozhatnak.
A program célja, hogy a veszélyeztetett sorsú és hátrányos helyzetű kisiskolás gyerekeket olyan eszközökhöz juttassa, amelyek segítik őket érzéseik kifejezésében, kreativitásuk kibontakozásában, életminőségük javulásában. A program fejleszti az egymásra odafigyelés képességét, az elfogadást és a közösséget a résztvevő osztályokban.

Öröm számunkra, hogy a MUS-E programhoz hasonlóan a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház is feladatának, hitvallásának tekinti a művészetek közvetítését olyan társadalmi körökbe, ahol a szociális és kulturális deficitek leküzdése miatt erre szükség van. A művészetek gyakorlása segíti a személyiség szabad fejlődését, a kommunikációs készségeket és a szociális beilleszkedést, amelyek készségek fontosak a kreatív közösségi ember felnevelésében. A Hevesi Sándor Színház, mint a város vezető művészeti intézményének ez irányú törekvése, és más szervezetekkel való összefogása példaértékű.

„Fogadj örökbe egy osztályt!”
A nemzetközi MUS-E program 20. születésnapja alkalmából a MUS-E Magyarország „Fogadj örökbe egy osztályt!” címmel országos kampányt indít, amelynek célja olyan támogató magánszemélyek és cégek felkutatása, akik egy-egy MUS-E osztály jelképes örökbefogadásával biztosíthatják számukra a program finanszírozását. Magyarországon 4 városban, Budapesten, Győrben, Debrecenben és Zalaegerszegen juthat el a gyerekekhez a program.

Háttérinformáció

A nemzetközi MUS-E program egy művészeti-nevelési program, amely a művészetek eszközrendszerét használja fel.
A programot 1993-ban Yehudi Menuhin, a neves hegedűművész és humanista gondolkodó hozta létre azzal a társadalmi célzattal, hogy a gyerekek olyan eszközökhöz juthassanak, amelyek segítik őket érzéseik kifejezésében, kreativitásuk kibontakozásában, életminőségük javulásában. A program elsődleges célcsoportja a veszélyeztetett sorsú, halmozottan hátrányos helyzetű 6-12 éves gyerekek.

Jelenleg 9 országban, körülbelül 400 iskolában, több mint 50.000 gyermek részvételével és 1000 művésszel dolgozó programot a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány felügyeli.

További információt a www.mus-e.hu, vagy a Facebook www.facebook.com/mus.e.magyarorszag oldalán talál.